KÉTSZER mondta el SZÓRÓL SZÓRA UGYANAZT A FELSZÓLALÁST egy hónap különbséggel a fideszes Halász János képviselő. Csak a nyakkendő különbözött a március 19-i és április 29-i napirend előtti felszólalás alkalmával, de az elmondott szöveg betűről betűre megegyezett.
Ez valószínűleg ez világrekord, de mindenképpen hungarikum! Nem hiszem, hogy ilyen előfordult már bármelyik parlamentben a világon.
Több magyarázat létezik a jelenségre:
– Halász képviselő úr hülye;
– Halász képviselő úr hülyének nézi a választókat;
– Halász képviselő úr lusta, nem akart új beszédet írni;
– Halász képviselő úr túltolta Goebbels elveit (ismételd unalomig a hazugságot) és azt gondolta, legjobb ismétlés a szó szerinti.
Mindegyik igaz lehet, de leginkább úgy lehet összefoglalni: ez a kétszer elmondott beszéd mindent megmutat a magyar “parlamentarizmusról” és persze a propagandáról is.
A nagy kérdés, hogy miért asszisztálnak még mindig ehhez az ellenzéki pártok, és miért csodálkoznak azon, hogy az emiatt kiábrándult tömegek biankó csekket adnak egy olyan új pártnak, amely ugyanazt mondja, mint ők, csak még nem kompromittálta magát.
Ismétlés a tudás anyja, a vizsgaismétlés a tudás k.rvaanyja!
IdealDarkness1975 on
Jó, hát szaros másfél milláért ne várjuk már el, hogy dolgozni is fog….
Durumbuzafeju on
Mintha számítana valamit.
ElFlippy on
Lusta volt új szöveget írni, na! Van ez így!🤷♂️
ThrowRApite on
Tóniék el vannak foglalva az MP lejárató cikkekkel, nem volt idejük Halásznak újat irni
OpinionProhibited on
Nyertes caapaton ne valtoztass! Hajra magyarorszag!
Basic-Love8947 on
Ne legyünk rosszindulatúak. Biztos írt most is egy szöveget, csak amikor elindult otthonról rosszat kapott fel. Szegény ember, éjjel-nappal a magyarok érdekeiért dolgozik, ennyit elnézhetünk ennek a szenilis vén f@sznak.
persicsb on
Tényleg úgy viselkednek, mint a 80-as évek végi elkopott, szenilis kommunisták, ide érződik az áporodottság szaga.
Francoskrumpli on
Gondolom, a megszokott pedofideszes sulykolt sablonokból építkező bullshit volt mindkétszer előadva.
ZookeepergameFew2865 on
Csak spórolt.
1. nem kell új papírra pénzt kiadni
2. nem kell új szöveget megíratnia
3. szónoklatra felkészült, nem kellett külön órákat vennie.
Ambitious-County6215 on
másodikra felfogták?:)
zseliakiraly on
Más is lejátszotta egyszerre a két videót, vagy csak én vagyok ilyen mazochista?
Dry-Assistant-6701 on
beszarok
nemethbuda on
Késett a következőnek a fordítása?
Intrepid_Map6671 on
Poltáry György köztünk él.
catsdorimjobs on
Ilyenkor házelnök mit csinál amúgy? Ez büntetést érdemel.
18 Comments
Hadházy:
KÉTSZER mondta el SZÓRÓL SZÓRA UGYANAZT A FELSZÓLALÁST egy hónap különbséggel a fideszes Halász János képviselő. Csak a nyakkendő különbözött a március 19-i és április 29-i napirend előtti felszólalás alkalmával, de az elmondott szöveg betűről betűre megegyezett.
Ez valószínűleg ez világrekord, de mindenképpen hungarikum! Nem hiszem, hogy ilyen előfordult már bármelyik parlamentben a világon.
Több magyarázat létezik a jelenségre:
– Halász képviselő úr hülye;
– Halász képviselő úr hülyének nézi a választókat;
– Halász képviselő úr lusta, nem akart új beszédet írni;
– Halász képviselő úr túltolta Goebbels elveit (ismételd unalomig a hazugságot) és azt gondolta, legjobb ismétlés a szó szerinti.
Mindegyik igaz lehet, de leginkább úgy lehet összefoglalni: ez a kétszer elmondott beszéd mindent megmutat a magyar “parlamentarizmusról” és persze a propagandáról is.
A nagy kérdés, hogy miért asszisztálnak még mindig ehhez az ellenzéki pártok, és miért csodálkoznak azon, hogy az emiatt kiábrándult tömegek biankó csekket adnak egy olyan új pártnak, amely ugyanazt mondja, mint ők, csak még nem kompromittálta magát.
https://i.redd.it/gtxzolx1cryc1.gif